Bár, azt a kifejezést sem ismertük még a szocializmus idejében, hogy bakancslista, de nekem mégis volt egy ilyenem, csak nem tudtam, hogy így hívják. Szóval, a Niagara vízesés az első helyen volt. A mai napig átérzem, és belém hatol, hogy a két szemem befogadóképességét még másik három szempárral próbáltam kiegészíteni, hogy a szüleim ide tervezett, – de 1962-ben nehezen kivitelezhető – nászútját is én pótoljam. Szerencsére az élet aztán kárpótolta őket, mert 1996-ban nekik is volt lehetőségük együtt eljönni erre a csodálatos helyre.
Niagara
A harmadik szempár tulajdonosa, aki miatt nagyon be akartam a retinámba és a lelkem legmélyéig égetni ezt a látványt és érzést, az a szeretett bátyámnak tett egyik ígéretem miatt volt. Sajnos, ő az utazásom előtti évben hagyott itt bennünket… közös tervünk volt, hogy egyetemi tanulmányai végén együtt fedezzük fel Kanadát és ismerjük meg az ottani családunkat. Az egyetemet befejezte, de sajnos nem volt kegyes a sors hozzá, s fájdalmasan fiatalon, 24 évesen nem kímélte a gyilkos kór… De a neki tett egyik ígéretemet váltottam valóra azzal, hogy egyedül is nekivágtam ennek az útnak. S ezzel meg is adom a választ arra, hogy miért is nem maradtam kint 1988-ban, hiszen minden lehetőségem meg volt rá, a kinti családom mindent biztosított volna számomra. A testvérem elvesztése után, egyszerűen nem tehettem meg a szüleimmel, hogy nem jövök vissza. A családunknak egy végtelenül szomorú, soha fel nem dolgozható tragédiája, a bátyám elvesztése. A mai napig, minden utazásom során nem tudok nem gondolni a testvéremre, hogy milyen jó lenne, ha ő is láthatná, ha ő is átélhetné a kalandokat, az élményeket. Nagyon fáj ez az érzés, sokszor érzem és akarom érezni, hogy ő vigyáz rám az útjaimon és így egy kicsit mégis velem van…
E szomorú apropó és emlékek feltörése után, mindjárt visszatérek a végtelen erdők, s tengernyi méretű tavak országába.
Család Kanadában
Egészen vicces volt megtapasztalni, hogy a Nagy Tavak mentén mennyi más országból ismert városba is eljutottam. Csak, hogy egy gyors felsorolást tartsak: sorra jártam Windsort, Londont, Stratfordot, Woodstockot, sőt még Delhiben is jártam, pedig el sem hagytam az amerikai kontinenst… Startfordban – Shakespeare szülővárosának kanadai alteregójában – természetesen a mai napig minden évben Shakespeare színházi fesztiválokat tartanak, s volt is szerencsém A makrancos hölgy előadást megnézni. A dolog pikantériája, hogy a Csokonai Színházban (Debrecenben) ugyanebben a darabban, előző évben statiszta voltam. Főiskolás koromban odáig voltam a színházért, így több előadásban is vállaltam statiszta szerepeket az akkori barátnőimmel… Mekkora bulik voltak ezek! 🙂
Ne aggódjatok, nem fogom felsorolni Kanada keleti partvidékének összes látnivalóit, s nyilván nem is láttam mindet. Pedig az én drága kinti családom mindent elkövetett ennek érdekében. Annyit mentünk, utaztunk, láttunk, hogy évekig ezekből az élményekből merítettem erőt a szürke hétköznapokban. Mindent meg akartak mutatni, kitárták nekem Kanadát, büszkék voltak minden egyes nevezetességére, eseményére.
Felhőkarcolók
Kanada egy nagyon fiatal állam, július 1-én van a szülinapja, a Canada Day. Nem mellesleg az én születési évemben volt pont 100 éves Kanada. Szóval, ezen a napon minden évben, minden településen színpompás parádékon ünnepelnek és élik meg közös kanadaiságukat az emberek. Kanadában szinte mindenkinek – az őslakos indiánokon kívül – más nemzetre visszavezethető eredete van. A mi családunk nagy része is összekeveredett már belga, német, lengyel, holland felmenőkkel bíró házastársakkal, de megtapasztaltam, hogy sohasem a különbözőséget, hanem éppen a közös kötődést hangsúlyozták, a lehető legtermészetesebben büszkék a kanadai identitásukra.
A kint töltött 3 hónap alatt hihetetlen módon feltöltődtem, annyi mindent láttam, hogy én már ezzel is beértem volna egy életre. Mégis volt bennem vágy, hogy újra mehessek és 11 év után teljesült ez a kívánságom, s 1999. szeptember 11-én ( sajnos ez a dátum bizony 2 évvel később sokkal szomorúbb jelentéssel bírt ) egy kicsit felnőttebb fejjel, de újra megérkeztem ebbe a csodálatos országba, mely során Ontario államot elhagyva a francia nyelvű területekre, Ottawaba és Montreálba is eljutottam.
Persze a két kanadai utam közti 11 év alatt azért nem csak itthon ücsörögtem, hanem elkezdtem bejárni Európát, turistaként, de a munkám kapcsán is sok érdekes szakmai úton vehettem részt, melyek szintén meghatározóak voltak az életem alakulására.
Úgy érzem, hogy az ÚTON való tanulásom eredményezte azt, hogy létrejött a CUTE Club Debrecen, s terveim szerint megosztok Veletek utazásaim mérföldköveihez kötődő néhány gondolatomat, emlékemet. Örülnék és megtisztelnétek, ha velem tartotok. Egy idézettel kezdtem a ebben a posztban : Szocializmusból a felhőkarcolókig és egy idézettel fejezem be:
„Senki sem jön úgy vissza egy utazásról, mint ahogy elment.” (Graham Greene)
